2014. február 10., hétfő

12.rész:Álom / Rémálom

Sziasztok.Nem tudom,hogy milyen lett,de már nem is várom nagyon,hogy megírjátok,mert tudom,hogy ez nem fog megtőrténi.Furcsa,hogy nem írtok és így olyan,mintha magamnak írnám ezt az egészet,pedig ez nem így van.Legtöbben még ezt sem olvassátok el ami a történet felet szokott lenni.Dehát ez van.Jó olvasást,nem húzom tovább az időt.Sziasztok.







"Anya mi a baj?-kérdeztem alíg hallhatóan.Anya idegesen tőrdeli az újait,soha nem csinált még ilyet.
Válaszra várok és egyre idegesebb leszek,úristen mond már!!-ordítom magamban és mint ha hallotta volna kinyitotta a száját és csak ennyit mondott.
-Terhes vagyok."



Amint ezt az egy szót kimondta lesápadtam.Terhes??Hogy-hogy terhes?!Ez nem történhet meg,nem lehet igaz.Hiszen velem sem foglalkozik na még egy bébivel.
-Mi,terhes vagy?!Ez,hogy lehet?!Anya velem sem törődsz nem,hogy egy újszülöttel!-emelem fel a hangom miközben könnyek gyűlnek a szemembe.Anya úgy nézett rám mint ha megütöttem volna és láttam rajta,hogy ő is a sírás határán van.Anya nem szólt semmit ezért én folytattam.
-Ezt nem teheted meg a babával...sem velem.-fejeztem be suttogva.Könnyáztatta szemmel néztem rá anyámra aki bűnbánóan nézett vissza rám.
-Én..én..Maggie ne haragudj én nem tudtam,hogy így érzel.-sírta el magát és a harag a düh ami eddig bennem volt egy szem pillantás alatt elpárolgott belőlem.
-Nem anya,ne haragudj szólnom kellett volna,de olyan jól elvoltatok Tristan-nal nem akartam bezavarni.-mondom,de anya félbeszakít.
-Óóó kicsim nem zavartál volna,sőt mi több Tristan kérte,hogy elmondjam neked.
-Mit,hogy babát vársz?-kérdezem kissé idegesen.
-Nem,dehogy is azt amúgy is el szerettem volna mondani.-válaszol legyintva.Oké így már semmit sem értek.
-Hát akkor mit?-kérdezek rá kíváncsian
-Londonba költözünk Tristan-hez.-mondja boldogan anya.
-Mi?!-ugrok fel a kanapéról-De én nem akarok elköltözni.-mondom szinte nyafogó hangon.Anya szemében szomorúságot vélek felfedezni,de most ez sem tántoríthat el attól amit mondani fogok.
-Én itt maradok.-mondom biztosan.Anya szaporábban veszi a levegőt és mint egy lökhajtásos gépezet úgy pattan fel a helyéről.
-Maggie,kicsim hidd el jobb lesz ott nekünk,majd meglátod.-mondja könnyáztatta szemekkel.
-Nem anya,neked lesz jobb nem nekem.Sajnálom,de én nem költözök el veled.-mondom lassan érthetően,hogy felfogja a dolgokat.Látom anyán,hogy elgondolkozik,majd óvatosan,halkan megszólal.
-Nem vehetlek rá,hogy velem gyere,igaz?-kérdezi.Váratlanul ért a kérdés,mégis reflexből rávágtam.
-Nem.-mondtam határozott hangon.Valami megcsillant anya szemében,de a másodperc tőrt része alatt el is tűnt.
-Apádra ütöttél.Ugyan olyan akaratos vagy mint ő.-mondja büszkeséggel a hangjában.Meghatott,hogy apához hasonlít,akiről bár Louis olyan szőrnyű dolgokat mesélt el,én mégsem hittem el minden egyes szót.Lehet,hogy tényleg megtörtént amit állított,de én akkor is ugyan úgy felnézek az apámra,mint anno kiskoromban,amikor még minden nap játszott velem.Segített a háziban,bambán,de vele csináltam az első muffinomat és az utolsót is,nagyon szőrnyű lett :D
De mégis ő volt az apám és én így emlékszek rá,csak a szép napokra.
-Ez azt jelenti,hogy maradhatok?-kérdezem meg édesanyámat kissé bizonytalanul
-Ha te ezt szeretnéd,akkor igen.-mondja sajnálattal a hangjában
-Ezt szeretném.-válaszolok és miután bólint boldogan megölelem őt.
-Fiú vagy lány lesz a baba?-kérdezem boldogan megszakítva ölelkezésünket
-Azt még nem tudjuk,de Tristan már annyira beleélte magát,hogy fiúnk fog születni alig tudom leállítani,hogy ne igyon előre a medve bőrére.-spékeli meg a mondatott egy közmondással ami vicces,és tényleg ide illik.
-De ugye szólsz ha megtudod?-kérdezem kíváncsian és visszaülünk a kanapéra.
-Hamarabb megtudod mint gondolnád-vigyorog önelégülten anyám.
-Hanyadik hónapban vagy már?-teszem fel a legérdekeltebb kérdésemet
-Második.-feleli mereven,várva válaszomra
-Második?Anya mikor akartad elmondani,amikor már megszületik vagy..-mondtam volna,de félbeszakított
-Sajnálom Maggie,de csak most derült ki nemrég.Amikor elmentem a nőgyógyászhoz nem tudta megállapitani,hogy pontosan mi az azt hitte,hogy valami daganat.-Erre a mondatra kicsit elszörnyedtem,de közben figyeltem a továbbiakra.
-Aztán mostanra már kiderült,hogy tévedett.Ezért jöttem el,hogy elmondjam a hírt és,hogy magammal vigyelek,de már döntöttél.-mondja sajnálkozva.
-Maggie azt azért ne feledd el,hogy az én lányom vagy és mindig nyitva áll előtted az ajtó,amikor csak szeretnél eljöhetsz vagy ha mégis úgy döntesz,hogy hozzánk költözöl,lesz egy külön szoba neked bárhogy is döntesz.-mondta mosolyogva.Hirtelen fel villant bennem a szilveszter és,hogy itt lesz a buli,lehet,hogy csak én lakom majd itt,de azt hiszem erről szólnom kell anyának.
-Öhm figyelj anya.Az van,hogy néhány barátom átjönne szilveszterkor.Ugye nem bánod?-kérdezem meg félve
-Kicsim most már te laksz itt.A szükséges dolgokat fizetem tovább egészen addig amig ugy nem döntesz,hogy mégis hozzánk költözöl.Azt hívsz ide akit akarsz,de azért mértékkel igyál és ne tegyél olyat amit nem akarsz teljes szívedből.-vált át aggódó anyává.Most úgy néz rám,ahogy már régen nem tette és ez ijesztő.
Ráadásul azt is tudom,hogy mit értett az alatt,hogy ne tegyek olyat amit nem akarok teljes szívből.Tudom,hogy a szex-re céloz ezzel és ez kicsit furcsa,hogy így figyelmeztet.Meg persze ijesztő,hogy a saját anyám próbál kioktatni.Hahó nem vagyok már kisgyerek tudom mit akarok!-vinnyogja a tudatalattim.
-Sajnálom kicsim,de most már indulnom kell,mert lekésem a gépemet.-mondja anya és az előtér felé indul.
-Máris elmész?-kérdezem és süt belőlem a szomorúság.
-Igen,ne haragudj,de holnapra kaptam időpontott az orvosnál és már kétszer lemondtam ha megint lemondom többé szóba sem áll velem.-mondja szomorú mosollyal és felveszi a kabátot.
-Akkor amit megbeszéltünk.Vigyáz magadra kicsim-puszil meg és kilép az ajtón.Még soha nem láttam ilyen boldognak,legalábbis apa halála óta nem.Izgatott lettem.Lesz egy kistestvérem.-ugrándoztam be a konyhába és leültem egy székre.Ezt el kell mesélnem Lottienak.Izgatottan pötyögtem be a számokat a mobilomba és amint meghallottam,hogy felvette belevisítottam
-Lottie kistestvérem lesz!!!
-Ki maga?-kérdezi egy ismeretlen női hang gyorsan kapcsoltam és beleszóltam
-Elnézést kérek rossz számot hívtam.-sütöttem le a szemem,bár akárki is volt az ezt nem láthatta.
Újra bepötyögtem a számokat,de most ellenőriztem is,hogy jót hívok-e.Miután meghallottam a hangját megismételtem az előbbit.
-Lottie kistestvérem lesz!!!-ordítottam torkom szakadtából ahogy csak bírtam.A mosoly nem akart lehervadni az arcomról és nem is bántam,mert most úgy éreztem ott a helye.
-Úristen Maggie,ez csodálatos!-ujjongott ő is és ezzel telt el a nap hátralévő része.Hogy fogják hívni a picit?
Mi lesz ha fiú lesz és mi lesz ha lány?Minden olyan kérdést megvitattunk amit fontosnak találtunk.
-Akkor hánykor mennyünk szilveszterkor?-kérdezi meg váratlanul
-Hát....én nem tudom,hogy a fiúk kiket hívnak és hányra,de annak őrülnék,ha értesítenétek minnél hamarabb,hogy mire van szükség.De az még jobb lenne ha eljönnél hamarabb,hogy be tudjuk szerezni a dolgokat.-mondom
-Oké,megbeszéltük.Mennem kell anya kinyír ha meghallja,hogy még fen vagyok.-mondja Lottie és köszönés után leteszi.Hihetetlen,hogy még mindig van pénz a telómon.Kikapcsoltam a készüléket és amint felértem a szobámba,rögtön az ágyra rogytam.Nem törődtem azzal,hogy átöltözzek vagy leszedjem a sminket,hamar elnyomott az álom.

*******

Álom:

Álmomban egy tó parton ültem,könyvvel a kezemben.Madárcsicsergés hangja töltötte be a teret.
Hirtelen furcsa árnyék vetődött rám,eltakarva a fényt.Letettem a könyvet magam mellé és felnéztem az illetőre aki a kezét nyújtva,felsegített a földről.Nem láttam sokat az arcából,mintha egy láthatatlan fátyol vette volna körül az arcát.Nem tudtam,hogy ki ez az alak,de amikor a szemébe néztem,elvarázsolt.
Tudtam,hogy valahonnan ismerem,de most nem törődtem ezzel.Megragadta a derekamat és magához húzott.
Lágy zene hangja ütötte meg a fülem és az ismeretlen vezetésével táncolni kezdünk.
Gyönyörű szeme rabul ejtett és amikor sikerült megszabadulnom rabságából,észrevettem,hogy a táj változik körülöttünk.A tó amiben eddig  kacsák úszkáltak eltűnt az és ami gyönyörű kék színben pompázott megszűnt létezni és már csak a sötétség maradt utána,hirtelen akárhova néztem fákat láttam,bekerítettek és mint a farkasok úgy vigyorogtak rám várva,hogy támadásba lendülhessenek.Visszanéztem táncpartneremre.





A fátyol lehullott az arcáról és hirtelen minden világos lett.
Ellöktem magamtól és elkezdtem hátrálni.Az a szörnyeteg aki kislány koromban minden este meglátogatott most visszatért,eljött értem.Tisztán látom gonosz,vicsorgó képét amint azt tervezgeti,mit tegyen velem.
Nem várom meg amíg kitalálja,ahogy csak bírok úgy sprintelek.Mindenütt fák az erdő kacag rajtam.
Hiába futok a talaj kezd kicsúszni a lábam alól és én lezuhanok a mélybe,a szörny kínzókamrájába.


*********

Kipattantak a szemeim.Lihegve ültem fel az ágyamon.Miért?Miért álmodtam megint ezt?
Körülnéztem a szobában.Még mindig sötét van az órámra pillantva bosszúsan fogadom,hogy hajnali négy kor izzadságban feküdve kell felkelnem,mert egy álomból rémálom keletkezett.Kimentem a fűrdőbe és engedtem egy pohár vizet,gyorsan lehúztam a frissítő folyadékot és visszamentem a szobámba.
-Kibaszott szörny,húz vissza oda ahonnan jöttél.-mormogom dühösen magam elé és visszafekszem a kényelmes,puha ágyamba.Nehezen,de sikerült újra elaludnom,abban a tudatban ha meglátom megint azt a ronda képét kiütöm a fogait.:D Kár,hogy ő erősebb.







3 megjegyzés: