24.rész: Adj egy esélyt....

Drágáim!! :D
Megjött az új rész sá-lá-lá-lá-lá :D Kommenteket,pipákat feliratkozókat várok....jó olvasást sziasztok :*

                                                                                                                               ***Timi***

"Kérem uraim,ne kezdjenek ordítozni,vagy patáliát csapni,de Miss.Withmor-ról,vizsgálata után kideríthettük,hogy a hölgy......................."

***Zayn szemszöge***

-Kisebb agy rázkódást szenvedett,amit zuhanása hozott elő,valamint a seb,mely homlokán éktelenkedik szintén rásegített mostani állapotára.A seb nem volt nagy,viszont eléggé mély volt,amit sikeresen leápoltunk,majd össze varrtunk.-tájékoztat ott minket a doktor komoly tekintettel.
Igen baszd meg..kurvára tudtam,hogy mély az a rohadt seb,mi a faszomnak ismételted meg?
Kurvára felidegesített,hogy elmondja azt amit már tudok,de azt,hogy a kis Magg-nek agy rázkódása lenne, nem gondoltam volna.Hiszen én vagyok olyan rohadék pöcs,hogy nem segítettem.....ha hamarabb mentem volna le,ha csak egy kicsivel értem volna oda hamarabb,ha nem várok a lépcsőnél az utolsó pillanatig.....................segíthettem volna neki és akkor nem sérült volna meg,akkor minden olyan lehetne,mint eddig.Ez mind az én hibám,hogy olyan rohadék voltam,hogy nem hittem el amit látok....hiszen Maggie-t nem úgy ismertem meg,mint aki ilyenekkel viccelni szokott............ő nem Louis,vagy akár melyikőnk.
Ő az én "kis húgom" az ici-pici törpém,ő egy család tag akire szartam magasról........hogy lehettem ilyen idióta?Nem volt rá semmi okom,hogy ne higgyem el amit látok,segíthettem volna neki,amikor megláttam a földön,de én hülye(!),azt hittem,hogy ez csak egy "játék",amit Lou-val terveltek ki...........tévedtem.
-Jól van?-kérdezte aggódva Harry,kiszakítva engem gondolataimból.Felnéztem az orvosra,arcán nem lehetett kivenni annak jeleit,mit gondol a helyzetről.Kicsit idegesítő...nagyon nyugodt.
-Nos,ahhoz képest,hogy homlokán egy sebhely van és agy rázkódást szenvedett..............-hagyott hatás szünetet ezzel még jobban idegesítve engem.-Igen,jól van.A szervezete elég erősnek bizonyult ahhoz,hogy ne essen különb baja,és a röntgenek szerint nincs komolyabb baja.Úgy hiszem a beteg hamar felépül.
Minden esetre a héten biztosan bent kell maradnia a kórházban megfigyelésre.-mosolyodott el az idős orvos.
Mióta kijött a szobából most először láthattuk őt elmosolyodni,kár mert ez a mosoly nyugtató volt számomra.Megnyugodtam,hogy Maggie biztonságban lesz és,hogy nem eshet itt baja,hiszen itt figyelni fognak rá,amíg fel nem épül.....hála a jó égnek.
-Bemehetünk hozzá doktor úr?-kérdezte kíváncsian Louis.
-Persze,de egyszerre csak egy valaki menjen be és mind annyian maximum 5 percig maradhatnak bent.-nézett ránk komoly tekintettel a doktor,majd ott hagyott minket a folyosón.
-Akkor.......ki legyen az első?-törte meg a pár percig tartó csendet Liam.
Látni szeretném őt,nagyon........de félek a szemébe nézni,félek,hogy semmibe vesz,hogy megutál azért,amit tettem vagy nem tettem.Segítenem kellett volna,de csak egy helyben vártam,vártam a végét....az én hibám,hogy ide került..........félek,hogy véget ért ezzel a barátság ami köztünk alakult,félek,hogy megutált.


***Maggie szemszöge***


Szétrobban a fejem!Nem tudom hol vagyok,minden honnan csak sötétség árad.
A lábam alatt nincs padló,olyan mint ha lebegnék.......
Nem tudom mi történt velem,nem emlékszem sok mindenre,csak annyi maradt meg utolsó emlék foszlány ként,hogy valami történt,és a földről próbálok fel állni,de hogy-hogy kerültem a földre,vagy hogy miért voltam ott.....azt nem tudom.
Körül nézek,még mindig sötét felhők vesznek körül,amik oly szorosan fonódnak össze,hogy egyetlen egy napfényt,egy cseppnyi foszlányt sem engednek át maguk között.
Eléggé ijesztő egy ilyen helyen ébredni.......bevallom már nem sokára betöltöm a 18-adik élet évemet,de félek a sötétben.
Vagyis nem pont a sötétben,hanem leginkább attól,ami ott vár/várhat rám.......
Én attól félek,hogy a sötétség ellep és teljesen egyedül maradok egy ismeretlen világban,egy helyen,ahol senkit és semmit nem ismerek..........én nagyon imádom a horror filmeket,de az a baj,hogy mindig félek közben,vagyis annyira nem baj,mivel normális,ha horrorozás közben félsz,de én annyira beleélem magam az éppen történő dolgokba,hogy mindig sikítozok és a mellettem ülőt rángatom,hogy állítsa le a filmet,meg amikor elalszom egy horror után,vagy közben általában,legalábbis sajnos legtöbbször meg álmodom azt,ami a filmben történt.
Félek azoktól a lényektől,vagy éppen gyilkosoktól,akiket a filmekben látok.....hiába tudom,hogy az csak egy film,egy nem létező történet bemutatása,rettegek........rettegek a gondolattól is,hogy azok a szörnyű,vér fagyasztó dolgok akár velem is megtörténhetnek.
Amikor az ágyamban fekszek és elalvás előtt átgondolom az aznap történteket,aztán amikor végre átlépem az éber lét és az álom világ küszöbét.......minden megváltozik.
Sokan azt mondják,hogy azzal álmodsz amire vagy akire gondoltál elalvás előtt,de nálam ez nem mindig működik.Én azzal álmodok ami boldoggá tesz,vagy éppen megrémít és sajnálatos módon az utóbbiból több van.
Még soha nem gondoltatok arra,hogy az álmok honnan jönnek?Vagy,hogy mi lehet a halál után?
Én sokat gondolok ezekre a dolgokra,talán túlságosan is sokat,éppen ezért ha most meghaltam,rögtön elmondom a második kérdésre a választ....arra,hogy mi van a halál után.
Nos,az én szemszögemből nézve.......semmi.A félelmem,hogy egyedül maradok utolért és ez ellen nem tehetek semmit.
Nincsenek itt a szüleim,hogy megvédjenek mindentől,sem a srácok,hogy megnevettessenek......senki sincs már velem...................................................teljesen egyedül maradtam.
-Maggie.......Magg,ébren vagy?-hallottam egy ismerős hangot.Körül néztem,de egy árva lélek sem kószált körülöttem,de akkor honnan jött a hang?Annyira ismerős,és valamilyen melegség járja át a testem a hang hallatán........de vajon ki lehet ez,és hol van?
-Maggie,kérlek ébredj fel.-hallottam meg újra azt a lágyan csengő hangot,amely szinte suttogva,esdekelve szólt hozzám.Fények jelentek meg körülöttem,de még mindig csak foltokat láttam,majd a következő pillanatban édes érzés kerítette hatalmába ajkaimat.
Szánk forró táncot járt egymáséival,ami fel ébresztett hosszú "álmomból".
Levegő hiányában elszakadtam az ismeretlentől,majd végre úgy nyithattam ki a szemeimet,hogy tisztán láttam a körülöttem lévő dolgokat,itt már nem a sötétség dominált.
Szemeim körbe pásztázták a helyiséget.Egy szobában vagyok,ahol a falak hó fehéren csillogtak,a halvány fényben,melyet az ablak rései engedtek be hozzám,mellettem egy szintén fehér kis asztalka foglalt helyett,rajta egy csoda szép virágcsokorral.Én pedig egy egy személyes ágyon fekszem,melyet mint minden mást a szobában fehérség övez körül,ezt úgy értem,hogy a lepedők és az ágynemű huzat is fehér.
Pár perc elteltével,mire végre sikerült felmérnem a szobát,ahol vagyok,szemeim az előttem álló emberre szegeztem,aki nem mellesleg megcsókolt.
Állam szinte súrolta a földet,amint felismertem az illetőt.Meglepődöttség,ijedtség,boldogság,hitetlenség,öröm és a felismerés érzései keveredtek össze bennem,soha sem hittem volna,hogy pont ő csókolna meg.
Csöndben figyeltem az előttem álló fiút,tetőtől-talpig végig mértem.
Fehér póló,rajta fekete csíkokkal,sötét farmer nadrágja tökéletesen állt rajta,míg kezeit farmer zsebében tartotta.Tekintetem vissza vezettem arcára,gyönyörű szemeire,melyek rögtön rabul ejtettek.
Külön féle gondolatok áradtak elmémben,mint például az,hogy mit keres itt,hogy lehet ilyen aranyos,én hogy kerültem ide,és legfőképpen arra vagyok kíváncsi,hogy miért csókolt meg.......ehhez hasonló gondolatok járták át elmém,majd a pár másodperces,talán perces csöndet megszakította.
-Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel és leült az ágyam szélére.Szemeim rákaptam arcára,mivel időközben kicsit elkalandozott tekintetem,és értetlen fejjel néztem rá.
-Maggie,tudod ki vagyok?Tudod hol vagy?-kérdezte ijedten.Ajkaim mosolyra húzódtak és számat beszédre nyitottam,majd megszólaltam.
-Persze,hogy tudom ki vagy Louis.És,ha jól sejtem egy kórházban vagyok.-néztem megint körbe a szobában,majd vissza a most már nyugodtabbnak tűnő srácra.Aprót bólintott,majd feltett egy kérdést,amelyre igazából nem nagyon tudtam választ adni.
-Tudod,hogy kerültél ide?-ült közelebb hozzám,majd jobb kezét enyéimre kulcsolta.
-É..én,nem.Sajnálom Lou,de......nem emlékszem rá.-néztem rá kétségbe esetten,majd rögtön lehajtottam a fejem,amint megéreztem kitörni készülő könnyeimet.Nem tudom,hogy miért sírtam,azért mert nem emlékszem egy fontos eseményre,vagy azért mert nem értem ŐT...........össze zavarodtam.
Próbáltam megállítani könnyeim,amik éppen csak bírták még szemeim fogságát.
-Maggie,leestél a lépcsőn és beverted a fejedet.Zayn talált meg és úgy hoztunk be a kórházba.-hallottam meg hangját,majd másik kezével mellyel nem enyémet fogta,kisimította hajamat arcomból.
Ennyi,nem bírtam tovább.Érintése mintha átlökött volna azon a láthatatlan korláton,amint megéreztem kezeit arcomhoz simulni,kitört belőlem az eddig sikeresen bent tartott zokogás.
-É...én nem.......nem em....lék...szem....-szipogtam,majd rögtön potyogni kezdtek könnyeim.
A levegőt kapkodva szedtem,testem rázkódott a zokogástól,hátamon futkosott a hideg,de belülről mardosott a tudat,hogy nem emlékszem mi történt.Hogy felejthettem el a zuhanást?Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
Az élet próbára tesz és én megbuktam rajta.....megint.Itt ülök magamba roskadva és zokogok,ahelyett hogy megpróbálnék emlékezni,felfogni az egészet.
Két kar fonódott derekam köré,majd a következő pillanatban Lou ölében ültem.
Könny áztatta szemekkel felnéztem rá,majd fejemet mellkasába fúrva sírdogáltam tovább.
Miért viselkedik így velem?Miért ilyen kedves?Miért nem hagyja,hogy összeomoljak?
Kavarogtak fejemben az ehhez hasonló kérdések,kezeim Lou felsőjét szorongatták,fejem nyaka hajlatába fúrtam,s élveztem ahogy simogatja hátamat megnyugtatás képen.Beszívtam illatát,éreztem teste melegét,öleltem nyakát.........kezdtem lenyugodni,sírásom abba maradt,már nem rázott úgy a hideg,kizártam minden rosszat ami ezt hozta ki belőlem és csak arra a fiúra koncentráltam akinek még mindig ölében csücsülök.Elengedtem felsőjét,hogy ne gyűrjem össze még jobban,majd felnéztem arcára.
Gyönyörű tengerkék szemei engem figyeltek,keresték pillantásom,majd amint össze kapcsolódott tekintetünk egy örökké valóságig úgy maradtam volna.Azok a gyönyörű szemek,mintha kitudná olvasni belőlem mire gondolok,annyira......awh.
Pillantásom elszakítottam szemeiről,majd habozva,de feltettem azt a kérdést melyre ébredésem óta kíváncsi voltam.
-Louis...-kezdtem,majd rögtön folytattam mikor rám figyelt.-M..Miért csókoltál meg?-néztem fel rá kérdőn.
Szemei óriásira nőttek,száját mint a hal úgy mozgatta próbálva valami hangot kicsikarni magából,ahogy testem hozzá simult megéreztem gyors szívverését.
-É..én nem,én....honnan veszed azt,hogy megcsókoltalak?-nézet rám kérdőn.Miért is ne?Kérdésre kérdéssel kell válaszolni.
-Éreztem......-suttogtam alig hallhatóan,de ha jól látom ő mégis meghallotta.
Fejét elfordította,hogy még csak véletlenül se nézhessen szemembe.Kezem rögtön arcára simítottam,s szinte kényszerítettem őt,hogy rám nézzen.Lemondóan sóhajtott egyet,majd végre megszólalt.
-Figyelj Maggie.Én nem úgy,azaz....hjaj......Had kezdjem elölről.-nézett rám kétség beesett tekintettel,majd bólintásom után újra beszédre nyitotta ajkait.
-Azért csókoltalak meg,mert....-sóhajtott fel,majd egy kis szünet után folytatta-mert tetszel nekem.Tudom, sok hülyeséget csináltam az utóbbi időben,de tényleg tetszel,nem akartam neked ártani és most sem akarok,csak...............szeretném,ha velem lennél,szeretném........ha az enyém lennél-nézet mélyen a szemembe,majd az utolsó pár szót már suttogva ejtette ki.Szemei csillogtak,ajkai szétnyíltak,de nem közeledett,várt....várta a válaszomat,hogy mit szólok ehhez,de az a baj.........hogy még én sem tudom mit kellene tennem.Hiszen ő Louis a One Direction(!) tagja,egy híresség aki régen egy faszfej volt,akivel egy év elteltével újra találkoztam,akit pár hét alatt nagyon megszerettem,de félek.........félek,hogy ha most belemegyek később fájni fog,mégis.....érzek valamit iránta.
-Lou én.....én nem is tudom,mit mondjak.-néztem rá,majd kezeimre amik már ölemben pihentek összekulcsolva.
-Ne,Maggie kérlek.Már megváltoztam,megvédelek mindentől csak kérlek.....próbáljuk meg.Légy a barátnőm-simította meg arcomat,majd keze megállapodott nyakamnál.-Kérlek.-
Ő az első fiú aki könyörög azért,hogy vele legyek.Azaz igazából ő az első pasim vagyis mi az,hogy pasim,hiszen még nem is járunk!!Pár percig biztosan csendben ültünk,majd mire feleszméltem,hogy válaszolnom kéne,már meg is volt,hogy mit mondjak.
-Rendben Louis,leszek a barátnőd.-néztem rá mosolyogva.arcára hatalmas vigyor húzódott,majd magához húzott és szorosan átölelt.Testemet melegség járta át,bőröm bizsergett,ahol csak hozzám ért,most ebben a pillanatban boldognak éreztem magam,talán most előszőr voltam ennyire boldog.
Lou elhúzódott tőlem,majd kezeit csípőmre csúsztatta és játékosan adott egy puszit az orromra.
Felnevettem,majd karjaimat átfontam nyaka körül,ami nem volt nehéz,tekintettel arra,hogy még mindig ölében ültem.Fejünk majdnem egy magasságban volt egymással szemben,szemeim ajkai és szemei között cikáztak.Meg szeretném őt csókolni,de fogalmam sincs mit kéne tennem,nem tudom,hogy akarja-e,egyáltalán nem lenne még túl korai?-kérdeztem meg magamtól,de rögtön elfeledtem minden kételyt,amint feje közeledni kezdett enyémhez.Ajkaink pár cm választotta el egymástól,lehelletünk össze keveredett,majd meg elégelve a távolságot ajkaim övéire tapasztottam.
Gyengéden csókolt,nem volt akaratos pont tökéletes volt,ajkaink teljes mértékben össze passzoltak.
Egyik kezem felvezettem nyakán,majd haját kezdtem huzigálni,aprót nyögött az érzéstől,mire én bele mosolyogtam csókunkba,ami őt is meg mosolyogtatta.Egyik keze arcomat cirógatta,míg másikat még mindig csípőmön tartotta.Nyelvével megnyalta alsó ajkam,bejutásért könyörögve,de nem adtam meg neki a lehetőséget,majd pár mp múlva levegő hiány miatt el kellett válnunk.
Arcom kipirult,szívem hevesen vert,míg testem fel forrósodott,de ő sem volt másképp a levegőt hevesen szívta tüdejébe.Pillantásunk találkozott,majd arcán pajkos(?) mosolyt véltem felfedezni,ami belőlem is előhozott egy hatalmas mosolyt.
Végtelennek tűnő ideig,így néztük egymást teljesen csendben,majd az "idilli" pillanatot kopogás zavarta meg.
Lou hangosan felsóhajtott,majd vissza ültetett az ágyra és betakargatott.Ágyam mellett állt meg,majd megsimította arcom és szomorúan elmosolyodott.
-Mennem kell.-nézet szemeimbe,majd át ajkaimra.Tudtam mit szeretne és egyáltalán nem volt ellenemre,sőt....Vigyorogva tártam ki karjaim az ifjú "Obi Wan" :D felé,aki rögtön le csapott a lehetőségre és karjaimba vetette magát,persze csak óvatosan szóval inkább az illik ide,hogy lehajolt hozzám.
Kezeim nyaka köré fontam s egy rövidre tervezett csókot nyomtam ajkaira............és még mindig csókolóztunk.Oké,ez egyáltalán nem rövid csók :D
Még biztosan faltuk volna egymás száját,ha nem halljuk meg valaki krákogását az ajtóból.
-Khm,khm!!Lou,lejárt az időd,most én jövök.-mondta lehajtott fejjel Zaynei.Látszott rajta,hogy próbálja vissza tartani a mosolygást,de szerintem nem ment neki.
-Rendben,de tartsd távol a szádat tőle.-nézett rá picit ijesztően,de a végén nem bírta magát és nevetni kezdett.Hála az égnek!Már azt hittem komolyan gondolja.Én is elmosolyodtam,majd mosolyom szélesebb lett,amikor Lou lehajolt hozzám még egy csókért.
-Nem volt már elég?-néztem rá játékosan és nevetni kezdtem arc kifejezésén
-Belőled??!!Soha.-rázta a fejét komoly képpel,persze én rögtön vissza vágtam
-Ezt mond 2 év múlva is,amikor már nem bírsz majd elviselni.-nevettem el magam.Előszőr meglepődött képet vágott,majd elégedett mosoly terült el arcán.
-Ezek szerint hosszú távra tervezel?Ez tetszik-mosolygott rám,én most is vissza szóltam volna,ha VALAKI!! nem vág közbe.
-Jól van gerlepár,hagyjátok hagy érvényesüljek én is.-szólalt fel Zayn
-Te ismered ezt a szót?-nézett rá Louis,belőlem rögtön ki tőrt a nevetés.Folyton szívják egymás vérét,de szerencsére csak játszanak.
-Ha-ha-ha,na köszönj el szépen,aztán menj a többiekhez,mindenki tűkön ülve várja,hogy beszélhessenek Maggel-intett az ajtó felé.
Lou bólintott,majd lehajolt hozzám egy "utolsó" csókért,ami most tényleg nem tartott sokáig.
-Szia kicsim,később még lehet benézek-nyomot puszit homlokomra,majd elhagyta a szobát.
Zayn-re szegeztem tekintetem,aki még mindig az ajtóban állt.Nem értem.......
-Zayn,mi a baj?-néztem rá kíváncsian
-Az én hibám,hogy ide kerültél.Ha segítettem volna neked....ha nem csak a hülyeségekkel törődtem volna.Akkor ez nem történik meg.-nézett fel rám szomorúan.Mi?Ő tényleg azt hiszi,hogy az ő hibája?
-Zayn,ez nem a te hibád,nem te tehetsz róla,hogy ilyen bamba vagyok-nevettem fel kínomban.
-De,ha segítek és ne....-kezdte,de félbe szakítottam
-Nem,Zayn.Ne törődj ezzel,ez....nem...a...te...hibád.....-betűztem le érthetően-Felejtsük el,rendben?-néztem rá,válaszként bólintott,majd most már vigyorogva jött közelebb az ágyamhoz
Beszélgetni kezdtünk minden féléről,persze ez a beszélgetés is úgy kezdődött,hogy hogy vagyok :P
Aztán jöttek az érdekesebb kérdések,mint pl:járunk-e Lou val?Mit érzek iránta?Milyen színű egy leborotvált kecske?!! oké ez így furi kérdés volt :D
Aztán beszéltünk még pár dologról,amikor az ajtón 4 idióta esett be....cöh,nem is ők lennének
-Hát ti?-néztem rájuk értetlen fejjel,majd nevetni kezdtem,amikor Niall(ő volt legalul) visítozott,meg próbált kiszabadulni a többiek alól.
-Louis ötlete volt!-vágta rá Harold és feltápászkodott Lou-ról
-Nem is igaz!Ne hazudoljál!-bökdöste meg Bodrit Lou,de rögtön a földön kötöttek ki megint,amikor Niall elkapta Harry lábát,hogy felálljon
-Én mondtam nekik,hogy nem kéne hallgatózni,de nem hallgattak rám-emelte fel Liam mind két kezét és "én ártatlan vagyok" fejet vágott,amin szintén nevettem
-Héé.....te voltál az első aki az ajtóhoz tapadt-kelt ki magából Niall és végre lábra állt.
-Mi?Én neeeeem.................Louis volt.-mutogatott Li a drágámra...olyan furcsa,hogy így hívom,"drágám",de tetszik :D
-De előbb mentél ki innen.-néztem rá értetlenül
-Igen,az lehet.De olyan nehéz kibírni nélküled 2 percen áááááát!!-kezdett színészkedni és,mint valami örült a padlót csapkodta.Hangosan nevetni kezdtünk,majd még mindig kuncogva kitártam a karjaim neki.
-ÓÓÓ,gyere ide édesem!-nevettem fel és ülő helyzetbe tornáztam fel magam,mivel idő közben lecsúsztam.
Lou rám nézett,elmosolyodott,majd fel tápászkodva a padlóról lassú és megfontolt léptekkel elindult felém.
Szándékom az volt,hogy megölelem,de amikor ajkait rátapasztotta enyéimre meglepődtem,de gyorsan kapcsoltam és viszonoztam csókját.Az egész csak pár mp-volt,de amint elváltunk egymástól a többiek megdöbbent tekintetével találtam magam szembe.Ja,igen....ők még nem tudják,vagyis eddig nem tudták.
-Ti??Együtt??Mióta?És mikor jön a pici Harry?-nézett ránk előszőr kérdőn,majd huncutul Bodri.
-Igen együtt vagyunk,ma jöttünk össze,azaz pár percel ezelőtt és még nem igazán szeretnék 18 évesen anya lenni.-emeltem meg picit a hangom,de csak annyira,hogy ne tünjön úgy,mintha haragudnék.
-De én akarok egy pici Harryt-törölgette áll könnyeit Bodri
-Jól van drágám,gyere ide anyuci mindent megold.-tártam ki neki karjaim,szerencsétlenségemre ő nem gondolt arra,hogy fáj ha rám veti magát,így fájdalmamban felnyögtem.
Harry aggódva "leszállt" rólam,majd rögtön milliónyi bocsánatkéréssel halmozott el,persze Lou átkarolt és simgatni kezdte a fájó pontott,ami a hasam volt és szúrós tekintettel méregette haverját.
Még beszélgettünk egy darabíg,de az idő hamar elrepült és besötétedett,szóval a fiúk haha mentek.
Lou nagyon velem szeretett volna maradni,de végül rá vettem,hogy menjen haza pihenni.
Eléggé ragaszkodó fiú,de szerintem még ez is aranyos benne-gondoltam magamban,majd ezzel a gondolattal léptem át álom világba.


Hali :D Kommenteket,pipákat,feliratkozókat elfogadok :D Kérlek titeket jelezzetek valamivel...Sziasztok :*