Hosszú idő után,de végre meghoztam az új részt.Tudom,hogy a suli nem mentség,de ne haragudjatok rám,most a tanulás van előtérben :P
Nyáron talán hamarabb jönnek,majd a részek,de időt nem tudok mondani.........
Ez így sikerült,remélem,hogy megmaradtak azok az olvasok akik eddig is mellettem álltak és szeretném ha ez így is maradna.
Köszönöm megértéseteket a tanulást illetően és jó olvasást kívánok nektek.
Kommenteket,feliratkozókat,pipákat és szavazatokat várok és remélem,hogy nem fogok csalódni bennetek,meg azt is hogy ti nem csalódtok bennem.
Na hagylak titeket elmélyülni a részben,még egyszer jó olvasását sziasztok.
xxx Timi :D
" -Fiúk,ti még is mi a francról beszéltek?Mit nem tudhatok?És minek vásároltatok,én nem mondtam semmi ilyet.-kérdeztem még mindig értetlenkedve
-Lásd a saját szemeddel.....-mondta Zayn és lenyomta a kilincset
Az ajtó kínzó lassúsággal kinyílott,majd végre megpillanthattam "meglepetésem".
-Ezt mind értem?-léptem be a szobába könnyező szemekkel"
A szoba hihetetlenül nézett ki.
A falak pink és narancs között váltakoztak,hozzá illő függönyökkel.
A halvány rózsaszín plafonról egy csodaszép csillár lógott le,ami fel-fel csillant a nap sugarai alatt.
Egy nagy francia ágy helyezkedett el az ajtótól balra,rajta fehér és rózsaszín lepedőkkel,párnákkal,egy-két párnában megjelentek a szivárvány színei.
A szekrények fehér színe tökéletesen elvegyült a szoba hangulatával,a színek passzoltak egymáshoz.
Az otthon érzése kerített hatalmába.
Évek óta nem éreztem magam otthon.........Most döbbentem rá igazán,hogy ahol eddig éltem nem jelentette nekem az otthont,a biztonság érzet megvolt ugyan,ott is,de soha nem éreztem azt mint most.Tudom,érzem hogy minden rendben lesz,hogy biztonságban vagyok itt a fiúkkal.
Azt hiszem utoljára kiskoromban éreztem ezt.......a nagyszüleimmel,ahol tényleg sok időt töltöttem.
Én velük éreztem igazán jól magam,ők voltak a valódi családom,ők jelentették nekem a biztonságot,a boldogságot és mint azt már oly sokszor említettem..............az otthont.
Egészen eddig nem vettem észre,hogy valami hiányzik az életemből,valami ami egyben tart,ami boldoggá tesz.Hihetetlen,hogy ezt gondolom,de ezt a hiányt pont most éreztem meg úgy igazán,amikor már semmim nem maradt,vagy talán még is van még valami ami fel tud vidítani..................a barátok.
Tudom eddig folyton azért nyígtam,hogy mennyire utálom őket,hogy csak kárt tudnak okozni és azt kívántam bárcsak végre eltűnnének az életemből,de már nem így gondolom.
Ez a pár nap amit velük töltöttem egyre jobban összekötött minket.....legalább is engem hozzájuk biztosan.
Lehet eddig pokolba kívántam őket (amúgy nem,csak képletesen értem :D),de most már leginkább barátokra hasonlítanak.
-Mi a baj?Nem tetszik?-kérdezte Harry kétségbeesett hangon.A hang irányába kaptam a fejem és őszintén elmosolyodtam.Mind az 5 fiú az ajtóm előtt állt és kíváncsian figyelték mozdulataimat.
-Még hogy nem tetszik?Ez csodálatos srácok,nem is tudom mit mondjak.Nagyon szépen köszönöm,tényleg......kifizetem és.....-vetettem fel az ötletet,de valaki félbeszakított
-Ezt hagyd abba.-mondta Louis rosszaló tekintettel.Értetlenkedve pillantottam rá,majd mivel nem igazán értettem mire mondja megkérdeztem
-Még is mit hagyjak abba?
-A felesleges pénz szórást.Nem azért csináltuk meg neked ezt a szobát,hogy aztán pénzt kérjünk érte,hanem azért,hogy jól érezd magad itt,hogy mindened meglegyen és ne szenvedj azzal,hogy megint egyikünkkel keljen aludnod.Csak neked akarunk jót Maggie és az nem tartozik a terveink közé,hogy aztán vissza kérjünk mindent.-fejezte be komoly arccal
Köpni,nyelni nem tudtam.Oké,hogy ajándék meg minden,de az hogy kifizetem a dolgokat automatikusan jött.Már megszoktam,hogy mindent én fizetek,kiskorom óta gazdag vagyok,vagyis a családom gazdag és már az oviban én fizettem a csoport társaim ivó levét.
Nem igazán zavart,mivel volt/van miből,azt hogy kifizettem volna ezt a szobát is nekem nem jelentett sokat.Egy elkéneztetett tini lány vagyok,aki mindig mindent megkapott.........általában pénzért.
A szoba,amiben mostantól lakni fogok csodálatos,éppen ezért dobtam fel az ötletet,hogy kifizetem,hiszen látszik a bútorokon,hogy vadonat újak és nem is a leg olcsóbb boltból valók.
Talán kicsit megsértődtem Lou hangneme miatt,de egyben boldog is voltam,hogy még vannak olyan emberek a világon akik nem a pénzre hajtanak.
Örülök,hogy ennyi év után találtam magamnak olyan barátokat,mint ezek a srácok itt előttem,akik nem mellesleg a válaszomat várják........
-Sajnálom,csak már megszoktam,hogy mindent kifizetek.Köszönöm szépen srácok.-mondtam könnyes szemekkel.Frusztráló,hogy az utóbbi időben minden apróságon tudok sírni.
-Ne sírj.-mondta Niall,miközben elugrált hozzám és átölelt.Szorosan mellkasába fúrtam arcom és beszívtam pólója illatát.
-Nem sírok,csak....csak valami bele ment a szemembe.-húzódtam el a szöszitől és kuncogni kezdtem.
-Ugyan kérlek,ez a leg bénább kifogás amit bevethetsz.-nevetett ki Harold és ő is átölelt.
-Tudom-öleltem vissza,majd sorban mindegyik fiút szorosan megölelgettem.
-Akkor tetszik a szobád?-kérdezte meg Zayn miután elengedett(ő volt az utolsó).
-Igen,nagyon.Tényleg nagyon-nagyon köszönöm.-mondtam mosolyogva.Könnyeim felszáradtak s már csak boldogság járta át testem.
-Mit köszönsz?-kérdezte meg Liam
-Mindent.Azt,hogy veletek tölthettem az ünnepeket,hogy Lou felégette a házamat,hogy befogadtatok és legfőképpen azt,hogy barátok lettünk,legalább is nekem ti biztosan.-mosolyogtam hálásan.
-A barátaidnak tartasz minket?-kérdezte meg Harold hatalmas vigyorral az arcán.
-Persze,és ti engem?-néztem végig rajtuk,majd elmosolyodtam amikor mind az 5 fiú egyszerre rávágta,hogy igen.Melegség öntött el belülről.Éreztem,hogy már nem vagyok egyedül és ha rajtuk múlik már nem is leszek.
-Nem veszed fel?-szakított ki Niall belső érzelem kitörésemből.
-Mi?-néztem rá kérdő tekintettel,lemaradtam valamiről??
-A telefonod...csörög-mondta Lou és lehuppant az ágyamra.
Kivettem a készüléket a zsebemből,felismerve hogy nem viccelt a telefon tényleg csörög,de akkor miért nem hallottam?A képernyőre helyeztem újam és a bal oldali zöld nyilat áthúztam a jobb oldali fogadás nyílra.
-Haló?-szóltam bele a készülékbe,mivel magán telefon szám hívott
-Szia kicsim anyu vagyok,csak gondoltam szólok,hogy holnap megyek vásárolni és azt szeretném tudni,hogy van-e kedved velem jönni.-kérdezte,hangján tisztán lehetett hallani,hogy mosolyog
-Anya..............több száz km választ el minket-világosítottam fel mosolyogva.
-Owh...igazad van,erre nem gondoltam.
-Nem baj,majd máskor.Tudod már,hogy a kicsi fiú vagy lány lesz-e??-kérdeztem örömtől repeső hangon
-Kicsim,még csak 1-hónapja tudok a terhességemről,ilyenkor még nem tudni a babák nemét.
-Anyja lánya.-hallottam meg hátam mögül egy hangot,majd az egész szobát a fiúk nevetése töltötte be.Szikrákat szóró szemekkel néztem rájuk,majd elcsitítva őket folytattam beszélgetésem anyámmal.
-De most bocsájts meg,de le kell tennem,mert megyünk ebédelni.Szia drágám,majd még beszélünk.-hallottam meg anya sürgető hangját a készülék másik oldaláról
-Rendben anya,akkor később.Szia-mondtam és lettettem a telefont.
-Na?Mi volt?-kérdezte meg Niall kíváncsi tekintettel
-Semmi csak vásárolni akart vinni,de már mind egy.-mondtam az Ír srácnak szomorúan
-Mi is elvihetünk vásárolni-ajánlotta fel Zaynie mosolyogva
-Őőőőő....nem is tudom.-pirultam el kissé,mert egy ruhám sem volt és nem csak nadrág meg póló,hanem fehérneműt is kellene beszereznem.
-Naaaaa,légyszi Magg,ígérem jó lesz.-kérlelt Bodri kiskutya szemekkel
-Én,de.......rendben.-adtam be derekam a sorban jövő kérleléseket halva
-De elöszőr egy bank autómatát kéne keríteni,hogy pénzt vegyek le.-indultam ki a szobából,5-ükkel a nyomomban
-Ezt már előbb megbeszéltük.-mondta Lou szigorú tekintettel vizslatva
-De nem mondtam,hogy a ruháimat is ti fizetitek ki-akadékoskodtam a lépcső előtt
-Miért nem fizethetjük ki a cuccaidat?Hiszen már te is hozzánk tartozol,és van elég pénzünk mindenre.-szólalt meg Niall kérdő tekintettel
-De nekem is van rá pénzem és a dolgaimat én szeretném kifizetni.-válaszoltam ellenállást nem tűrő hangon
-Tudod mit?Egyezzünk meg.Mindent megveszünk neked ma,amit csak meglátsz,de a továbbiakban te fizeted a dolgaidat.Így megfelel?-vetette fel az ötletet Zaynie.
Elgondolkodtató a dolog,tekintettel arra,hogy nagyon szeretek vásárolni és most sok cuccot kéne beszereznem,mivel nincsen semmim amit később felvehetnék.
Viszont ha velük mennék be egy fehérnemű boltba az eléggé ciki lenne.Meg amúgy is.....
-Ott vannak a rajongóitok is.-mondtam ki hangosan,hát ha megértik a célzást,miszerint nem akarok velük vásárolgatni.....legalább is most nem,túl sok női holmi kéne.
-És akkor?Legfeljebb adunk pár autogramot,meg képet és mehetünk tovább.-válaszolt Harold
-De....
-Semmi de.Elmegyünk veled vásárolni és kész.Tök mind egy,hogy mennyire szeretnéd,mert ha nem most akkor később biztosan veled megyünk,szóval.....Amúgy is jobban ismerjük a várost,mint te.Még a végén eltévednél itt nekem.-ölelt át mosolyogva Harry,majd ellenállást nem tűrve,húzott magával az ajtóhoz.Sok választásom nem volt,mivel előbb,utóbb biztosan elkísérnek és amit az előbbi mondatából levettem,úgy sem engedtek volna el egyedül..
Mindenki felöltözött és kimentünk a kocsihoz,de még milyenhez(!)
Egy fekete Range Rover állt a garázsban,tökéletesen csiszolt,sötétített ablakokkal.
Lány létemre élek,halok a kocsikért,persze még nem igazán volt alkalmam vezetni,mivel a jó "kislányt" óvni kell.De ez a kocsi.......nem mondom meghozta az életkedvemet.
-Úúúúúúúúúú........vezethetek?-kérdeztem ugrálva csillogó szemekkel.Minden szem rám szegeződött,höhö.....mintha még nem láttak volna egy 17 éves lányt ugrálni! :D
-Nem!!-vágták rá a fiúk tökéletesen egyszerre.Ugrálásom abba maradt és szomorú tekintettel néztem rájuk
-Miért nem?-kérdeztem kiskutya szemekkel,enyhülésre várva
-Azért drágaságom,mert ez a kocsi Harry-é.-mondta Niall és adott egy puszit a fejemre
-És?Attól még vezethetnék nem?-kérdeztem meg Harold-ot ,legcukibb mosolyomat bevetve.
-Boccsi Magg,de a kocsi az egy szent dolog.Olyan,mintha a gyerekemet akarnád ellopni.-simított végig büszkén az említett jármű motorház tetején.
Kicsit csalódtam,hogy most sem tanulhatok meg vezetni,de miután beszálltunk és elindultunk,inkább azon kezdtem agyalni,hogy miket kellesz vennem.
Mondanám,hogy sokáig gondolkodtam,de akkor hazudnék.Pár perc alatt megérkeztünk a bevásárló központ parkolójába.
Kiszálltunk a kocsiból és megindultunk a bejárat felé.Persze a fiúk felkapták süsüjüket és napszemüvegüket,ami kicsit sem lehetett furcsa -6 fokban....ááá dehogy,majd beléptünk az épület ajtaján.Szám tátva maradt és csak egyetlen dolog ugrott be hirtelen,amit hangosan is kimondtam...
-Hűha.....................
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése